Ez már Mérő Verának is sok volt: nekiment Magyar Péternek az audis ámokfutó kapcsán tett kijelentése miatt
„Az azért kemény, hogy Magyar Péter lényegében rogáni kamunak titulálja azt a BRFK-közleményt” – fogalmazott az emberjogi aktivista.
A kormány szeretné megtartani a jelenleg hatályos intézkedéseket.
Magyarország Kormánya Facebook-bejegyzésben tette közzé a hírt, miszerint a kormány minden árstopról külön hoz döntést. Valamint hozzáteszik, hogy ezek jó intézkedések, ezért szeretnék őket továbbra is fenntartani.
Mint ismert, a kormány által korábban július elsejéig meghosszabbított élelmiszerárstop-intézkedéseknek köszönhetően
Az árstop február elsején lépett hatályba, azóta pedig az energiaválság mellett az orosz–ukrán háború is jelentős szerepet játszott abban, hogy Európa-szerte rohamos drágulás ment végbe az élelmiszerek piacán. A benzinárstopot 2021. november 11-én jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter és 15-én lépett hatályba az intézkedés. A rendelet 480 forinton rögzítette a 95-ös oktánszámú benzin árának felső határát.
Nyitókép: Földházi Árpád